Adaptációk, amiket várok

Ezt a bejegyzést még tavaly kezdtem el, de valahogy nem értem a végére. 😀 Most viszont kedvet kaptam hozzá, hogy írjak azokról a filmekről, amik könyvek alapján készültek, idén kerülnek a moziba és nagyon várom őket! ^^ Időrendben fogok haladni, mert tetszési sorrendet – még – nem tudok felállítani.

szürkeA szürke ötven árnyalata (2015. február 12.)

Haha! Nem vagyok egy Szürke-rajongó, az első könyvet se tudtam befejezni, valahogy nem az én világom (nincs benne se X-szárnyú, se Perselus Piton…). Viszont a filmet meg szeretném nézni, mert annyira hype-olják, és majd amikor az emberek beszélgetnek róla, hogy te láttad A szürke ötven árnyalatát? Milyen volt? Stb… Én is be szeretnék majd kapcsolódni a beszélgetésbe, és saját véleményt szeretnék róla mondani, nem azt, hogy hú, az imdb-n/rottenen/origón hogy lefikázták/éljenezték. Már úgyis régen voltam moziban. (1-jén néztem A mindenség elméletét ;))

duffThe DUFF – A pótkerék (2015. február)

Ezt is szeretném elolvasni, néha perverz örömömet lelem az ilyen középiskolás sekélyességekben, ez meg a leírások alapján annyira tipikus amcsi tinisztorinak tűnik. És ha tényleg az, nem csalódnék, mert erre számítok, ha meg mégis több ennél, akkor meg csak még jobban örülök. Azt tudjátok, hogy a főgonosz csaj szerepelt a Kavarásban? Ő volt Adam Sandler hajhosszabbított lánya. 😉

insurgentA lázadó (2015. március)

Pont ma beszélgettünk a bátyámmal arról, hogy mostanában elszaporodtak az ilyen és ehhez hasonló filmek (YA disztópiák). Láthatjátok, hogy az én listám is tele van ilyenekkel. Nekem ezzel nincs bajom, biztos vannak olyanok, akiket irritálnak az ilyen témájú filmek/könyvek, de azok nem olyan fangirlök, mint én. 😀 Én nem tudom megunni őket. A beavatott könyv is olvasásra vár, és ha jó lesz, akkor olvasom A lázadót is, lehet, hogy ezt előrébb kell majd vennem az olvasási listámon, mert egy hónap van a filmig! Egy hónap!

papertownsPaper Towns (2015. június)

Az egyetlen bajom – így látatlanban – a szereposztás. Sajnos úgy vettem észre az interneten jártamban-keltemben, hogy ezzel egyedül vagyok. Na nem mintha bármit is tudnék a regény történetéről és a szereplőiről, mégis úgy érzem, hogy Cara Delevingne nem ide való. Nekem annyira unszimpatikus ez a lány, hogy azt szavakba se tudom önteni. De a regényt el fogom olvasni, mert amit eddig olvastam John Greentől, az tetszett, és mert a könyv valószínűleg jó lesz, ezért a film is jó lesz, leszámítva a főszereplőt. Még van pár hónapom barátkozni vele…

The_Scorch_Trials_coverTűzpróba (2015. ősz)

Megnéztem az első részt, nagy beteg voltam akkor, úgyhogy lehet, hogy valójában nem is azt láttam, amire emlékszem, és az csak egy lázálom volt, de ennek fényében kíváncsi vagyok a folytatásra, az első rész regényverziója szintén itt csücsül a polcomon, és onnan visítozik A marsival együtt, hogy olvassam már el őt is. (Ne kérdezzétek, hogy mennyi olvasatlan könyv senyved a polcomon, mert ha meg is számolnám, szégyelleném leírni a számot.) Még egy disztópia, de engem nem zavar, mert még egyelőre érdekesnek tartom a jövő megközelítését ebből a szempontból. Egyetemen nem nagyon foglalkoztunk ilyen olvasmányokkal, ott az utópia volt a menő, és annyira nem is gondoltam bele, hogy a jövő nem feltétlenül lesz béke és boldogság, mint a Star Trekben. Pedig ha választanom kellene, ezt az utóbbit választanám.

the-martian-coverA marsi (2015. november)

Ezen nincs mit magyarázni, imádom a Marsot, ha ott is lehetne élni, az lenne a kedvenc bolygóm, de így sajna csak a második a Föld után. 😦 Mindent imádok, ami a bolygóval kapcsolatos, a regényt is biztos imádni fogom, már itt szuggerál hónapok óta a polcomról, hogy olvassál már el te szerencsétlen! De én egyhuzamban szeretném elolvasni, és nem tudom, mikor lesz rá úgy időm, hogy akkor most csak ez, és olvasom, míg a végére nem érek. Valami reptéren kéne ragadnom megint fél napra, akkor aztán nem lenne más választásom. 😉
Csak én nem örülök Matt Damon főszereplésének? (SPOILER Csillagok között… SPOILER VÉGE)

Mockingjay2posterA kiválasztott – 2. rész (2015. november)

A könyvek tetszettek, legkevésbé a harmadik, de nem mondom, hogy nagyon szar volt, egyszerűen csak nem erre számítottam. Se az elején, se a közepén, és főleg nem a végén. És ha már megnéztem az első három filmet, majd pont az utolsót hagyom ki? Ilyet nem játszunk.

A végére pedig a nagy kérdés: Jennifer Lawrence vagy Shailene Woodley? 😉 Nem ám. A nagy kérdés valójában az, hogy ti milyen könyves filmeket vártok nagyon és miért. De az elsőre is lehet válaszolni, még tavaly írtam erről: Shailene Woodley Katnissről és az Alkonyatról.

Reklámok

Hamupipőke előzetes

A filmet Kenneth Branagh rendezi, akit amúgy is imádok (a Harry Potterben ő a legjobb, ha nincs Piton 😉 ). A főszereplő pedig Lily James, akit én személy szerint még nem láttam semmiben, úgyhogy belőni se tudom, mire számíthatunk tőle, mert az előzetes még csak egy teaser trailer, amiben egyetlen élő szereplőt se láthatunk. De a zene az jó.

Fontos még említést tennünk Richard Maddenről, aki a herceget fogja alakítani, de itt lesz még Helena Bonham-Carter és Cate Blanchett (mostoha) is.

A történetet nem hiszem, hogy bárkinek is be kell mutatni, Hamupipőke apja újranősül első felesége halála után, a mostoha hozza magával két lányát, akik Hamupipőke apjának hirtelen halálát követően pokollá teszik a lány életét.

Én nagyon várom! 🙂

Maleficent kollekció

Olyan régen beszéltünk már a Maleficentről, pedig sok minden jön ki a filmmel kapcsolatban, de a MAC sminkkollekciója valahogy teljesen hidegen hagyott, ezért nem is írtam róla.

A Hot Topic azonban előállt egy ruhakollekcióval, amit a Disney új filmje ihletett. A ruhák többsége nagyon egyszerű, és szerintem pont ez benne a jó, hogy akármikor felveheti az ember, nem annyira extrémek, mint például a Black Milk Clothing. Az én kedvencem a fűző, az aszimmetrikus póló és gombos fekete ruha. ^^ De egyébként bármit elfogadnék belőle! 😀

m-2 m-3 m-1

A többi darabot ide kattintva tudjátok megnézni. 🙂

Köszi az infót, Kalevala! 😉

SHIELD és Amerika Kapitány

Az eheti SHIELD-et nem fogom megnézni addig, amíg nem láttam az Amerika Kapitány második részét, mert állítólag van némi közük egymáshoz. Tervezem, hogy a héten megnézem, úgyhogy annyit azért nem fog csúszni…

Addig is itt van egy kapitányos manikűr, érdekes, hogy ilyenekbe mindig csak az Amerika Kapitány vetítései előtt botlok, a többi szuperhős nem ihleti meg a körmös bloggereket?

Ezt a manikűrt amúgy nem is lehet olyan nehéz elkészíteni, kivéve a hüvelykujjat, nem tudom, hogy azokat a vékony csíkokat hogyan készítették… A lényeg, hogy szép, és lehet, hogy én is majd valami amerikás manikűrt készítek magamnak, amikor megyek megnézni a filmet. Ha ti is kedvet kaptatok hozzá, hozhattok képeket az Amerika Kapitányos körmeitekről! Majd én is hozok! 🙂

kapitány

Jupiter Ascending trailer

Nem vagyok oda a Wachowski-testvérekért, de az előzetesek és a poszterek alapján ezt a filmet MEG KELL NÉZNEM! Már csak azért is, mert Jupiter! És Mila Kunist is bírom, mióta megnéztem az Azok a 70-es éveket. Remélem, a film nálunk is lesz majd a mozikban, még júliusban! És remélem, hogy Sean Bean végre túlél egy filmet. 😀 A videó alatt találtok még két szépséges posztert is.

jupiter-1

jupiter-2