Sailor Moon Crystal előzetes

Valahogy lemaradtam erről az előzetesről, pedig már napok óta ez jár a fejemben, hogy jönnie kéne valaminek, hiszen mindjárt itt a július… És tényleg mindjárt itt van július 5., amikor is érkezik az új Sailor Moon. Annyira várom! Nem tudom szavakba önteni! Addig is itt van egy rövidke előzetes, láttunk már korábban képeket a karakterekről, de bennem az előzetes hatására realizálódott igazán, hogy inkább a mangára hasonlít a rajzolás. Ami egyáltalán nem baj, imádom a mangát is. ^^

Még több infó az új Sailor Moonról!

Kaptunk néhány képet a főbb szereplőkről, valamint az is kiderült, hogy ki lesz a japán hangjuk. És maga a sorozat 2014. július 5-én indul! Majdnem a szülinapomon! ^^ A Niconico videós oldalon állítólag mindenki tudja majd nézni! Ez az új feldolgozás visszatér a mangához, így talán nem fogják elhúzni 200 részig.

És akkor jöjjenek a hangok. Sailor Moon eredeti hangja, Kotono Mitsuishi visszatér régi szerepébe, a másik négy Inner Senshi azonban új hangot kapott: Hisako Kanemoto – Sailor Mercury, Rina Satou – Sailor Mars (az én kedvencem! ^^), Ami Koshimizu – Sailor Jupiter és Shizuka Itou – Sailor Venus.

Mit szóltok a karakterdizájnokhoz, meg az összes többi dologhoz? Várjátok már a sorozatot?

sm-1

sm-2

sm-3

sm-4

sm-5

Az első kép az új Sailor Moon animéből

Végre kaptunk egy szépséges képet az idén júliusban induló új Sailor Moon animéből. A kép alatt elolvashatjátok a rövid tartalmát is – ami nem lesz meglepő azok számára, akik hallottak már valaha a Sailor Moonról. 😉

sailormoon

Usagi Tsukino másodéves középiskolás, aki egy kicsit ügyetlen és egy bőgőmasina, de tele van energiával. Egy nap találkozik Lunával, a fekete macskával, akinek egy félhold van a homlokán. Ő változtatja át Usagit Sailor Moonná, a szerelem és az igazság matrózruhás csini védelmezőjévé. Mint az igazság kiválasztott őrzője, Usaginak az a küldetése, hogy megtalálja az Illusionary Silver Crystalt a többi harcos segítségével, és megvédjék a hercegnőt.
Eközben a Dark Kingdom királynője, Beryl elküldi a szolgáit abba a városba, ahol Usagi is lakik, mert neki is kell az Illusionary Silver Crystal. És ez a helyzet furcsa eseményeket idéz elő…

Vajon Sailor Moon és társai képesek lesznek megtalálni az Illusionary Silver Crystalt és megvédeni a hercegnőt?

Ebből az új animéből majd megtudjuk! Nagyon várom már! 🙂 Mire megjelenik, jó lenne végigolvasni a mangát is.