The 100 S01E06 – The Sister’s Keeper

Annyira nem volt izgalmas ez a rész, mert amire én kíváncsi voltam, arról már megint nem volt szó. De beszéljünk arról, aminek azért örültem.

Innentől SPOILER!

1x06

Nagyon örültem neki, hogy Octavia sztoriját rögtön folytatták, és nem kellett még egy-két részt várni arra, hogy mi lett vele azután, hogy találkozott a vademberrel. Ez azért jó, mert egy-két résszel ezelőtt szóba került, hogy Bellamy lőtte le az első részben a kancellárt, AMIRE-ÉN-TOTÁL-NEM-EMLÉKEZTEM! Persze ezt felírom annak a rovására, hogy a sorozatok legelső epizódjából később szinte semmit se tudok felidézni, szégyenkezve vallom be azt is, hogy annak idején nekem nem esett le első pillantásra, hogy Mary Margaret az Hófehérke. Annyira lefoglalt, hogy hogy lehet egy ilyen fülekkel megáldott nőnek ilyen hülye frizurája, hogy nem raktam össze a dolgot… Na mindegy. Jó, hogy ez a lövöldözés előjött, Bellamyt is jobban tudom ide-oda helyezni magamban.

Visszatérve Octaviára. A földi vadember miért nem beszélt? Nem értette, amit a lány mondott? Akkor a saját nyelvén mondhatott volna valamit. Vagy a száz év alatt kiveszett volna a beszéd? Nem hiszem… Egész végig azt vártam, hogy megszólaljon! Octavia kapta a legjobb szálat! Az első részben végig azt vártam, hogy mikor fog végre meghalni a csaj, de most már kezd érdekelni az ő története is.

Annyira jók voltak a visszaemlékezések. Persze Octavia születése kicsit váratlanul ért, meg az egész jelenetnek a névadós része volt csak jó. Jó megtudni ilyen háttérsztorikat, és még Jasper is feltűnt. Azt vártam egyébként, hogy több már ismert fiatal is feltűnik majd a visszaemlékezésben, mert valljuk be, nincsenek ott olyan sokan, hogy ne ismerjen mindenki mindenkit. Az egyik írásomban már említettem, hogy kezdem megkedvelni Bellamyt, és tényleg, ez a folyamat még mindig tart, nem indult el a negatív irányba.

Miután megnéztem a részt, akkor döbbentem rá, hogy nem volt benne Murphy. Szerintem ő került az egyik legérdekesebb szituációba, annak ellenére, hogy rühellem a karaktert, kíváncsian várom, mihez kezdenek majd vele. Mert biztos vagyok benne, hogy látni fogjuk még őt.

Ez a Raven-Finn dolog nem tetszik. Külön-külön kedveltem őket. Most meg Raven ott bőg, mert a srác megcsalta. Én ennél sokkal keményebbnek képzeltem őt. Na meg most miért Clarke-on tölti ki a dühét? Előbb Finnt kellett volna elővennie, nem őt. Tudjátok, kivel tudnám elképzelni Ravent? Bellamyval. 😉 Ti mit gondoltok?

The 100 S01E04 – Murphy’s Law

Finn-nek olyan jó haja van, legszívesebben beletúrnék, mint ahogy egyszer a Gilmore Girlsben Lane tette. 😀 Örülök, hogy ebben a részben végre kicsit többet szerepelt.

És akkor innentől SPOILER! 🙂

the100source_season1_stills_104_0003

Én őszintén meglepődtem, hogy Charlotte még él, mert abban bíztam, hogy a következő őrségváltásnál ott találják majd Wells holtteste mellett. De nem. Elmenekült a kis gyáva. És ügyesen a kreténfejű Murphyre kente az ügyet. Annyira bíztam benne, hogy sikeres lesz az akasztás, de nem. És voltak, akik hajtóvadászatot rendeztek vele a kiscsaj után. Nem is tudom, ki az elmebetegebb, Charlotte vagy Murphy. Mindkettőnek elgurult a gyógyszere. Ami magyarázat arra, hogy nem véletlenül zárták be őket odafent.

Ha Bellamynak lett volna egy csöpp esze, akkor még a hajtóvadászat előtt azt mondja, hogy üljünk le, találjunk ki törvényeket, és aszerint büntessük meg Charlotte-ot, és persze Murphyt is, mert ő meg úgy bánt a többiekkel, mintha rabszolgák lettek volna – kicsit se volt belemagyarázós, amikor a rabszolgahajcsárt játszotta, és ráadásul fekete gyerekkel tette, amit tett. Örülök, hogy száműzték, de még ezt is kevésnek érzem. A vége majd az lesz, hogy egy-két tini kiszökik hozzá, vagy folyamatosan ellátják bentről kajával, stb. Ő meg közben csatlakozik a földiekhez és letarolják a tábort.

Visszatérve Charlotte-ra. Amilyen szerencsém van, ő sem halt meg.

Annyira nem lepett meg, hogy Ravennek és Finn-nek köze van egymáshoz. Az már más kérdés, hogy itt a szerelmi háromszög végre nem úgy alakul, hogy két pasi nyáladzik egy csaj után, hanem két csaj egy pasi után! 😀 Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy a két lány közül kinek drukkoljak.

Ó, és tartozom egy vallomással: nem ismertem fel rögtön az első részben Henry Ian Cusickot! El se akartam hinni, amikor megláttam a nevét a szereplők között. Ennyire régen volt már a Lost? Mindenesetre így nem tudom utálni Kane-t. Bármennyire is utálni kéne. Utálom helyette Murphyt. 😀 Mekkora poén már a cím!

Kezd azért beindulni a sorozat, örülök, hogy a borzasztó második rész után nem hagytam abba. Főleg, hogy most Raven is lemegy a Földre. Kíváncsi vagyok már a következő epizódra! 🙂

Once Upon a Time S03E17 – The Jolly Roger

Annyira imádom, ahogy Hook kimondja a Jolly Roger nevét. ^^ Senki más nem tudja úgy mondani. Ennek ellenére ez az epizód elég unalmas volt, semmi nem történt benne, ami előrébb vitte volna a sztorit.

Nem volt Rumpi! Lehet, hogy ez volt a baj. Helyette nézhettünk egy kis Charming Family Fun Time-ot. Most nem azért, de amikor engem vitt el először vezetni apukám, nem 100-zal hajtottam keresztül a főúton, hanem egy parkolóban próbáltam először is nem lefulladni. De hát persze kellett az izgalom a postaláda kidöntésével. Micsoda izgalom! Meg a babaágy összeszerelés… Komolyan…

Regina tanítgatta kicsit Emmát, amire már sort keríthettek volna Pán Péternél is szerintem, és most már Emma is olyan ügyes lehetne, mint Rumpi. De ez valahogy csak most jutott eszükbe. Körülbelül öt perc volt ez a nagy tanulás. Fokozódnak az izgalmak.

Megjelent Ariel is, akinek a problémája nagyjából annyira érdekelt, mint a fent említett postaláda sorsa. Vagy az egy kuka volt? Annyira nem is figyeltem… A kép után SPOILERekkel folytatom.

317_28729

Na jó, tényleg nem gondoltam, hogy ez az Ariel-dolog átverés lesz, viszont így csak még jobban felbosszantott. Sokkal jobb lett volna az egész, ha nincs benne Zelena. Annyira irritál már szegény, csak ne mutatnák közelről, most végig belemászott a kamera a képébe. Meg ez is milyen hülyeség, hogy el akarja venni Emma erejét. Ehhez kellett ez az egész tortúra? Ráadásul nem is volt érdekes és izgalmas! Pedig én annyira szeretem az Ariel-sztorit (a Disney-mesét), úgy szeretném itt is szeretni! De eddig nem vagyok elragadtatva tőle. (A tőrön rajta volt a BB monogram, először arra gondoltam, hogy milyen vicces lenne a Bicked Bitch, Zelena után szabadon… 😀 Kár, hogy nem lépték meg.)

Sokkal jobban érdekelt volna, hogy ki Zelena apja. Egyébként régebben engem foglalkoztatott az a gondolat is (még jóval Zelena előtt), hogy Rumpi valójában Regina apja. Nem tudom elhinni, hogy Cora összeszűrte a levet az öreg Henryvel, olyan hihetetlennek tűnik, hogy gyereket szült egy ilyen egyszerű embernek. Valamelyik leány biztos Rumpié. Úgy lenne az igazi. 😉

Remélem, a következő epizódban már történni is fog valami.

SHIELD és Amerika Kapitány

Az eheti SHIELD-et nem fogom megnézni addig, amíg nem láttam az Amerika Kapitány második részét, mert állítólag van némi közük egymáshoz. Tervezem, hogy a héten megnézem, úgyhogy annyit azért nem fog csúszni…

Addig is itt van egy kapitányos manikűr, érdekes, hogy ilyenekbe mindig csak az Amerika Kapitány vetítései előtt botlok, a többi szuperhős nem ihleti meg a körmös bloggereket?

Ezt a manikűrt amúgy nem is lehet olyan nehéz elkészíteni, kivéve a hüvelykujjat, nem tudom, hogy azokat a vékony csíkokat hogyan készítették… A lényeg, hogy szép, és lehet, hogy én is majd valami amerikás manikűrt készítek magamnak, amikor megyek megnézni a filmet. Ha ti is kedvet kaptatok hozzá, hozhattok képeket az Amerika Kapitányos körmeitekről! Majd én is hozok! 🙂

kapitány

The 100 S01E03 – Earth Kills

Nem írtam az előző részről, mert annyira béna volt, hogy még fikázni se tudtam volna élvezettel. A harmadik részt is húztam, halasztottam, és ma végül rászántam magam, hogy megnézzem. Örülök neki, mert visszatért a lelkesedésem, és izgatottan várom a 4. részt.

De előbb nézzük, hogy milyen is volt a harmadik.

A mai napig nem fogom túltenni magamat azon, hogy hogyan nem halt meg ott helyben Jasper, amikor a szívébe vágódott a lándzsa (vagy mi). Az első rész után én bele is törődtem, hogy a kis szerencsétlen karakternek ennyi jutott. De nem, itt a harmadik rész, és még mindig él. Ápolják, elmennek hínárért is, hogy jobban legyen, stb.

Amíg a jófiúk hínárt keresnek, addig a rosszfiúk vadásznak. Majdnem 100-an vannak, múltkor is elég volt nekik egy nagymacska. Nincsenek nagy igényeik. 😛 A mai célpont egy szerencsétlen vaddisznó (-szerűség? ki tudja, nem fordította felénk a pofáját). A vadászatot megzavarja egy kislány, akinek rémálmai vannak, mert kidobták az űrbe a szüleit. Bellamy meg a kezébe ad egy kést, hogy akkor nosza, segíts vadászni!

100-s01e03

Hirtelen a semmiből előbukkan valami fura köd, ami éget, ha a bőrödhöz ér (ez azért annyira nem eredeti). A hínárvadászok egy autóban bújnak el előle, a vaddisznóvadászok pedig barlangokban, kivéve egyet, akit elkap a köd és elég durván helyben is hagyja. Én egyébként teljesen abban a hitben voltam, hogy majd egy lecsupaszított csontváz marad csak a gyerekből, ami azért már aggodalomra adna okot, de nem, sokkal undorítóbb lett szegény. Nem is maradhat ilyen ronda pofával a szép arcú tinik között, úgyhogy átküldik a másvilágra, ne szenvedjen.

Bellamy amúgy kezd egész szerethetővé válni, nem? Ahogy a kislánnyal viselkedett, meg amikor visszamentek a táborba, stb. Kezd megjönni az esze.

Bevetik a szuperhínár főzetet, ami tökéletesen meggyógyítja Jaspert. És a nagy gyógyulás után Clarke és Wells is kibékülnek, mert a lány végre beismeri magának, hogy nem is a gyerek tehetett az apja haláláról.

Még aznap este a kislány, aki végignézte az erdőben az eutanáziát, és már nem bírta tovább a rémálmokat, nyakon szúrja az őrködő Wellst! Egyszerűen kinyírta! Na és ezért vagyok felháborodva Jasperen. Én inkább őt látnám holtan Wells helyett. Nem tudom elmondani, hogy miért. Talán azért, mert Wells teljesen hiábavalóan halt meg.

Remélem, a következő részben a kiscsaj sokat fog szenvedni azért, hogy meghaljon. Azért ez közveszélyes. Pszichopata. Nem tudom, mi a jó szó erre. Na és ezért várom a következő részt. Meg most már jó lenne többet látni a szétháborúzott Földből, nem csak ezt az erdőt. Meg kíváncsi vagyok az ottani emberekre is. És az űrben is történhetne valami, leküldhetnének egy-két felderítőt vagy valami, hogy mégis mi a helyzet, hogy visszajelezzen nekik, hogy tiszta a levegő, lejöhettek ám.

Viszont a 100-akat nem ártana számolni, úgy hullanak, mint a legyek, ebben a részben is négyen meghaltak! Ha részenként kettővel számolunk, az is egy évadban nagyjából 40 fő! Elfogynak, mire elkezdődne a második évad…

Once Upon a Time S03E15 – Quiet Minds

Ez most végig SPOILERes lesz.

315_281429

Ez az utóbbi 24 óra elég kemény volt, este (na jó, éjjel) fejeztem be egy könyvet, aminek az utolsó 100 oldalát végigbőgtem. Erre most jött egy ilyen rész…

Kezdjük az elején.

Még az előző részben megtudtuk, hogy Rumpi megszökött végre a boszorkánytól – most az is kiderült, hogy hogyan.

Megint visszatértek a Szépség és a Szörnyeteg sztorihoz, és megismertük Lumiere-t! 🙂 Ezért szeretem ezt a sorozatot, mert sose a már megismert módon jönnek be az ismerős karakterek. Tehát az Enchanted Forestben Belle és Neal azon ügyködnek, hogy hogyan hozhatnák vissza Rumpit. Ebben Lumiere segít nekik, akit valójában Zelena állított rá az ügyre. El is jutnak hárman egy helyre, ahol sikerül előkeríteniük Rumpit is, ám ekkor jön Zelena, és elmondja, hogy ennek bizony ára van, cserébe valakinek meg kell halni. De Neal és Rumpi egybeolvadnak, mielőtt az előbbi meghalna. Zelena így is elfogja őket.

Azért ez a két lélek-egy test dolog nem olyan jó, leszámítva azt, hogy így tudtak megszökni a kis ketrecből.

Közben a többiek Storybrooke-ba keresik Rumpit és a boszit. Regina és Robin Hood kezdenek összebarátkozni, annyira jók voltak a jeleneteik! Meg ugye Reginának beugrott az, amit Csingiling mondott anno az oroszlántetkós pasiról. 🙂 Úgyhogy ők hiába keresték a boszit, nem találták meg, mert egymással voltak elfoglalva.

A többiek viszont megtalálták az éppen Neal alakban futkározó Rumpit. Emma simán szétválasztotta őket, ami persze odáig vezetett, hogy Nealnek meg kellett halnia. Annyira nem voltam oda érte az utóbbi időben, de ezt a részt olyan jól megcsinálták, hogy megsajnáltam és innentől végigbőgtem a részt. Persze kellenek az ilyenek, főleg, ha ilyen jól van kivitelezve az egész. Örülök, hogy meglépték ezt az írók. Legalább Rumpi megmaradt nekünk, bár még mindig a boszi foglya. 😦

Úgyhogy jó volt ez a rész, végre történt valami. Most már jó lesz, ha valaki kiiktatja Zelenát, mert egyre jobban utálom. 😀

Once Upon a Time S03E14 – The Tower

Ebben a részben realizálódott bennem, hogy mennyire nem szimpatikus nekem a Zelenát játszó színésznő. Az egész feje zavar. Meg a mimikája. Hihetetlen, hogy mennyire képen tudnám vágni. És nem, nem azért, mert gonoszt játszik. Hiszen más is játszott már gonoszt ebben a sorozatban, azoknál nem éreztem ezt.

314_282629

Innentől SPOILER

Az eheti új szereplőnk Rapunzel volt. Kicsit meglepődtem, amikor megláttam, hogy fekete bőrű. Elég furán jött ki. Meg a hozzá kapcsolódó sztori se volt olyan nagy szám. Örülök, hogy kicsit foglalkoztak végre Daviddel, de nem ilyen módon kellett volna. Elég uncsi volt, leszámítva a csuklyás alakot. Én az éjszaka közepén néztem a részt, és arra gondoltam, hogy utána meg kell még néznem valami vidám, nem félelmetes sorozatot, mert rémálmaim lettek volna tőle. 😀 Szerintem tök félelmetes volt. Főleg az, ahogy közlekedett. Mint Samara A körből. Eleinte még abban is reménykedtem, hogy Rumpi az. Sokkal érdekesebb lett volna – Zelena ráuszítja a megbolondult Rumpit a világra. De most nem?

Na és Rumpelstiltskin szála… Megmondom őszintén, hogy nem annyira figyeltem, miről beszél Zelenával, mert már félig aludtam, de simán el tudta volna venni tőle a tőrt. Ott hadonászott vele, csak simán kiüti a kezéből és kész.

Amit nem értettem – mire volt jó Zelenának, hogy megszerezte David kardját? Őt is meg akarja szerezni?

Nem voltak a részben repülő majmok! 😦

Még mindig nem tudunk semmit Nealről. És ha már az ózos sztoriról beszélünk: ki lesz vajon Dorothy? Emma vagy MM és David második gyereke? Én még egy olyan csavart is szívesen látnék, mint Piroska esetében. Itt úgy lenne, hogy a boszi maga Dorothy. Végül is ő lakik egy olyan házban, mint az eredeti történetben Dorothy, még ilyen bunker is van, ami megvéd a tornádótól. De az is lehet, hogy már a kiscsajt is elkapta és őt is bezárta valahová.

Összességében nem voltam elégedett ezzel a résszel, nem jutottunk közelebb semmihez, csak egy tölteléksztori volt, főleg abban az esetben, ha Rapunzel nem szerepel többet. És a sztorija alapján én úgy éreztem, hogy ennyi volt. Nem is tetszett annyira a karakter, hogy szívesen látnám még.

Most nézegetem a hivatalos képeket az epizódból. A képek tanúsága szerint Regina odaadja Harrynek a Once Upon a Time könyvet. De vagy nagyon álmos voltam, és nem tűnt fel a rész nézése közben, vagy pedig kivágták…

Nektek hogy tetszett ez az epizód?